„Tisztelt Kolléga Úr!

A Solymár községnév eredetére vonatkozó érdeklődésére az alábbiakban válaszolunk.

Solymár község neve a solymár közszóval azonos. (Mai nyelvünkben az –sz képzős solymász járatos helyette.) Ez a foglalkozásnév azokat a királyi vagy főúri madarászokat illette, akik vadászsólymok idomításával és vadászatra való felhasználásával foglalkoztak. Solymár község a nevét a király solymárairól kapta, akiknek ez volt a lakóhelyük. Mivel Árpád-kori okleveles anyagunk majdnem teljesen elpusztult, közelebbit erről nem tudunk mondani, de az biztos, hogy a község nevével Salmar formában már 1255-ben találkozhatunk.

A község nevének a sólyom szóval való öszefüggése tehát biztos, a sólyomnak címerállatként való felhasználása tehát mindenképpen jogos.

Szíves üdvözlettel:

Dr. Lakó János

Tudományos főmunkatárs

Dr. Grétsy László

Kandidátus, tudományos osztályvezető

Budapest, 1977. május 26.

Mint az ismeretes a település nevéről többféle legenda és elképzelés él még napjainkban is.

Az egyik, kicsit meseszerű történet arról szól, hogy Mátyás király vadásztársaival éppen erre haladt el, amikor a király egyik hallgatag vadásztársának odaszólt, hogy „Szólj már!”. Egyesek szerint ennek latinos írásából származhat a Solymár név. Ennél sokkal inkább valószínűsíthető a Tudományos Akadémia teóriája, amely egybeesik Feld István régész által megfogalmazottakkal. A Solymáron régóta kutatásokat végző, közismert tudós, a „Solymár története az őskortól a XVI századig” című munkájában így ír:

„Solymár oklevelekben csak a XIII. szd. második felében tűnik fel. Árpád kori történetére azonban egy fontos forrással rendelkezünk: a település nevével. Történettudományunk már korán felfigyelt az un. foglalkozásneveket jelölő helynevek - Márcadó, Kovácsi, Szántó, Hodász, Halász, Esztergár, stb. - jelentős csoportjára, melyek szinte az egész országot behálózzák. Györffy György ebből már minden esetben a legrégebbi lakosság foglalkozására következtetett, újabban pedig Heckenast Gusztáv e települések földrajzi elhelyezkedését vizsgálta.

Kutatásai eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy e szolgálófalvak rendszeresen királyi és hercegi székhelyek, várispánságok, erdőispánságok köré csoportosulnak. Lakóik tizedekbe, századokba szervezett szervusok, szolgák voltak, akik egyrészt művelték a saját ellátásukat biztosító földet, másrészt pedig bizonyos termékeket szolgáltattak, vagyis bizonyos ideig dolgoztak uruknak - a fejedelemnek, majd a királynak - ott, ahol szükség volt rájuk.

Györffy szerint a X. szd. egyik jelentős fejedelmi székhelyét Óbudán szervezte meg Kurszán, majd Árpád. 31. Heckenast szerint a környék 16 törzsi helynevén kívül erre utal az is, hogy itt 6 foglalkozást jelentő helynevet találunk: 2 Kovácsit, 1 Födémest, Taszárt, Szántót és Solymárt. 32. Solymár lakóinak többsége tehát, - éppúgy, ahogy a mai Nagykovácsi lakói vasfeldolgozással, Pilisszántó lakosai a fejedelmi földek művelésével szolgálták az udvartartást - a fejedelmi-királyi vadászatokon működtek volna közre, és nevelték volna a solymászatokhoz szükséges vadászmadarakat. 

Problémát jelent azonban az, hogy ez az országban az egyetlen ilyen helynév, és faluról szóló későbbi oklevelekben, solymászoknak nincs nyomuk. Nem utolsósorban Zolnay László megjegyzése okozhat kétségeket: A sólyom vadász középkori elnevezése sólymos volt. Ezt okleveles adatokon kívül rengeteg Sólymos, Ölyves, Karvalyos, stb. helynév is igazolja. Elképzelhetőnek tartja azonban, hogy itt más-más sólyomfajtákra kell gondolnunk, mivel a nyelvünk a sólyomnak több nevét is ismerte. 

Zolnai László a vadászattal kapcsolatos szolgálónépeket vizsgálva hatalmas, sok száz falvas királyi vadászszervezetekről ír. Eredetüket keleten keresi, ahonnan a nagy, békebeli hadgyakorlatnak tekintett vadászatok szokásait Árpád-házi királyaink magukkal hozták. Vándorló udvartartásuknak megfelelően, mindenütt szükség volt solymászokra, darócokra, erdőóvókra, kik a vadászat minden módját ismerték. 

Ezek a XIII. szd. elején az Aranybulla korlátozó intézkedéseinek és a magánbirtok terjeszkedésének hatására azután átköltöztek volna az ekkor kialakuló királyi erdőispánok területétre. 36. Heckenast Gusztáv viszont azt állapítja meg, hogy mivel a legtöbb Daróc, Madarász, Halász, Vadász nevű helység a XIII. szd. -ban létrejött királyi erdőispánságok székhelyei körül csoportosul, ezek az erdőispánságokkal egyidősek, tehát viszonylag későiek.

Függetlenül a korai vadász-népekre vonatkozó ismereteinek hiányosságaitól, kétségtelen, hogy a solymászat már a honfoglaló magyarság egyik legkedveltebb vadászmódja volt. Németh Gyula megállapításai szerint legtöbb sólyomnevünk török eredetű, s igy László Gyula feltételezi, hogy a sólymos vadászatot török népektől tanultuk a VI-IX. szd-ban. 37. A magyarság korábbi szállásterületein keletkezett ezüsttálakon, majd Árpád-kori királyaink pénzein, várak, kastélyok padlótégláin, kályhacsempéin feltűnő lovas solymász-alak bizonyítja a solymászat közkedveltségét. László Gyula figyelte meg, hogy Nyugat-Európában a solymászat a magyar lószerszám és fegyverzet elterjedésével párhuzamosan lendült fel. Zolnai László pedig Jankovich Miklóssal együtt azt vallja, hogy a mórok uralta Spanyolország mellett hazánk volt Európa legrégibb lovas-solymász-országa.

A sólyom a késő-középkorban az ajándékozás rendkívül kedvelt és megbecsült tárgya, a sólyomnevelés és felvonultatás, az udvari reprezentáció tartozéka volt. Királyaink sólymos vadászatairól rendkívül sok adatunk van, mint ahogy a sólymot, solymászt ábrázoló címerek adományozása még a XVII. szd-ban is szokásban volt.

A Solymár körüli, ma is jelentős erdőség kétségtelenül megfelelő területként kínálkozott a sólyomneveléshez, de az itt folytatott vadászatokhoz is. Nem véletlen, hogy a Budai-hegység közeli erdeiben hozta létre később Mátyás híres nyéki vadaskertjét is.”

 Seres István „Solymár története és Néprajza” című könyvében azt írja, hogy a történelem kutatás eddigi ismerete szerint a község neve először az 1266. május 5-én kelt, IV Béla király által kiadott oklevelén szerepel „SOLOMÁR” néven.

E névnek többféle variációjával találkozunk a későbbi időkben keletkezett okiratokon. Így az 1288. április hónapban László király által írt okiraton „SAALMAR”, az 1355. november 29-én I. Lajos király által aláírt okiraton „SALMAR”, az 1444. június 1-én, az Egri káptalan által kiadott okiraton „SOLMAR”, az 1455. június 6-án Bécsben kelt, V. László által írt okiraton ismét „SALMAR” szerepel.